Most, hogy városunkban vége a fesztivál hétvégének, amin mi jó erősen pusztultunk is akárcsak abrázió vagy erózió esetén, itt az ideje, hogy közreadjak valami értelmeset is.
Az Arab sivatag peremén, az izraeli határtól 25 kilométerre keletre, a Wadi Musa nevű kis falutól 3 kilométerre nyugatra, a Holt-tengertől délre húzódó hegyláncok közt rejtőző ókori várost 1984-ben nyilvánította az UNESCO a világörökség részének, elismerve ezzel a közel-keleti történelem egyik legrégebbi településének jelentéségét.
Tehát jöjjön egy kis utazás Jordániába, a híres sziklavároshoz, Petra romjaihoz!
Petra (görögül: „szikla”, arab neve: al-Butrá) városának kialakulása a messzi múlt homályába vész. A ma embert próbálóan sivár, sziklás, forró sivatagi tájban 9 ezer évvel ezelőtti település maradványait tárták fel a régészek, a nabateusok (egy arábiai szemita népcsoport) az i.e. VIII. század környékén telepedtek le a területen, és ők virágoztatták fel hosszú évszázadokra Petrát, a nabateus birodalom lenyűgöző fővárosát.
A meredek sziklák övezte völgyben kialakult város egy része egészen máig fennmaradt, ami annak köszönhető, hogy lakosai a hegyek vöröses, rózsaszín mészkő és homokkő szikláiba vájták monumentális, görög hatásokat tükröző templomaikat, a négyezer fő befogadására képes amfiteátrumot, a sziklák falaiban alakították ki százával palotasírjaikat. A nabateus birodalom már rég elenyészett, de a lélegzetelállító látványt nyújtó hellenisztikus sziklahomlokzatok kiállták az évszázadok viharait.
A nabateusokról annyit lehet tudni, hogy az ókori kereskedelmi útvonalak kereszteződésénél letelepedő, kezdetben állattenyésztéssel foglalkozó nép hamar felismerte a hely stratégiai jelentőségét, és az arra megforduló kereskedőktől, a földjeiken áthaladó karavánoktól vámot szedtek, megalapozva ezzel a birodalom gazdagságát. Fő istenük Dushara, a Hegyek Ura (egyes források szerint a Nap Istene), a nabateus panteon feje volt, de többistenhívők lévén, más kisebb isteneknek is áldoztak, imádkozó és áldozati helyeik részben ma is megtalálhatók a területen. A város egyetlen nagyobb, máig megmaradt szabadon álló épülete, a Dushara tiszteletére emelt templom, középpontjában a mekkai Kába-kőhöz hasonlatos oltárkő.
A sivatagi nép tagjai a csatornázás mesterei voltak, a sziklaváros ivóvízellátását vízvezetékek, sziklába vájt csatornák, ereszek, gátak és ciszternák rendszerével oldották meg, egyúttal védve sivatagi oázisukat az özönvízszerű esőktől is. Az arab város vesztét részben a víztől függés okozta: a római hódítások idején, i.sz. 105-ben az éles szemű Traianus fölmérte, hogy a víz útjának elzárásával megadásra kényszerítheti az amúgy katonailag jól védhető várost.
A hanyatláshoz nagyban hozzájárult az is, hogy ez idő tájt helyezkedtek át a kereskedelmi útvonalak a tengerre, a fő bevételi forrásától megfosztott, fénykorában több tízezer lakosú Petra hamarosan elnéptelenedett. Sem a rómaiak, sem a később erre megforduló bizánciak, arabok és keresztes lovagok nem telepedtek le huzamosabb időre, Petra az ókor végére feledésbe merült, és a sivatag, no meg néhány beduin család kezdte meghódítani.
Petrát 1812-ben egy svájci származású utazó, Johann Ludwig Burckhardt fedezte fel újra, legalábbis ő tudósította ismét Európát a bibliai legendák homályába veszett város létezéséről. A Siq néven ismert szurdokon át érkező orientalista szeme elé fantasztikus látvány tárult: a kőbe vésett görög stílusú paloták, sírkamrák, és a napszaktól függően más-más színárnyalatú, rózsaszín, vörös sziklák világon egyedülálló együttese a még mai utazókba is belefojthatja a szót.
A Dusharának emelt központi templom, a Kaszr el-Bint Finaun mellett ötszáz, helyenként 30-40 méter magas, kőbe vájt, kívülről palotának, templomnak tűnő épület látható ma Petrában, köztük az egyik legszebb, a Siq-ből kilépve elsőként a szem elé táruló monumentális al-Khazneh, a "Kincstár". A kifinomult, precíz kőfaragó tehetségről tanúskodó épületek belül sötét, sziklába vájt termekben folytatódnak. Eredeti funkciójukról nem maradtak fenn feljegyzések, a régészek szerint feltehetőleg sírkamráknak használták a város lakói ennek némiképp ellentmond a rejtély, hogy emberi maradványokat, csontokat egy darabot sem találtak.
